- Rovásrendszerünkről -

Rovásírásunk szorosan kapcsolódik beszélt nyelvünkhöz.

- Szemléletes bemutató -

Nyomtatható. Jelen kutatási állásom szerint változtatom ezen lapokat.

Nyelvünk térrendszerének összefoglalása:

- I.) "Egyenes tér": a tőlem való távolság viszonylata:
  - A = külön lévő, önálló, független, elhagyta (látom, de tőlem elérhetetlen távolságban)
  - E = függeléke, hozzá tartozó, csatolmánya (mellettem, elérhető távolságban)
  - I = központ, középpont, fénymag, szíve, kedve szerint való (énbennem, bensőmben, szívemben)

- II.) "Kör tér": körülöttem minden irányban lévő tér hozzám képesti viszonya, elsődlegesen síkban, tehát kör-szerűen:
  - O = mindenhol, egészén
  - Ö = kis helyen, kis részén

- III.) "Mély tér": általam nem látható, nem elérhető tér (rendszerint a föld alatt, vagy hegy, fal mögött):
  - U = mélységben, föld alatt, vagy nem látható messzeségben (létező, de számomra elérhetetlen, láthatatlan, rejtett)
  - Ü = átlóg, kilóg, kilátszik (félúton az általam tapasztalható tér és a mély tér között)

- IV.) "Téridő": kiterjesztés az előzőekből az időbe is, folyamattá tevés:

  - I.) "Egyenes tér":
  - Á = önállóvá, elérhetetlenné válik, tőle függetlenné válik, elszármazik, elhagyja
  - É = hozzá tartozóvá válik, kapcsolódik, függelékévé válik, csatlakozik
  - Í = szívéhez, kedvéhez idomul, igazodik

  - II.) "Kör tér":
  - Ó = mindenhová szétterjed, általánossá válik
  - Ő = kis helyre gyűlik

  - III.) "Mély tér":
  - Ú = mélységbe tart, zuhan, ereszkedik, süllyed
  - Ű = előbújik, kiszüremlik, előjön

Nyelvünk képi eszköztárának összefoglalása:

  - B = elszabadul, kiszabadul
    (meggyűlő és kitörő levegő érzete)

  - C = eltér valamitől, elutasítja, önállóskodik, merőben más utat választ
    (cüccögés (még nem tudom, mi okán), a visszafelé áramló levegő hangja)

  - Cs = összeszorít, összenyom, csavar, kifacsar, teker, forog, helyben jár
    (összecsücsörödő ajkak, és a kipréselt levegő érzete)

  - D = üresség, hiány, semmisség
    (üres dübbenés hangutánzata)

  - F = bent rejlő, belső, feszítő, rejtett erő; akarat; akar, táplál, ellát, szít
    (bent feszülő levegőből adódó vérbő arc, feszülő nyak, has és rekeszizom érzete)

  - G = teljességből, egészségből (jóllakottságból) következő megmaradás
    (jóllakott ember böffentésének hangutánzata)

  - Gy = bíztatás, noszogatás, indítás, sürgetés, húzás-vonás, nógatás
    (még nem tudom, minek utánzata)

  - H = leheletnyi, alig valami, jelentéktelen, elégtelen
    (lehellés légiességének, zöngétlenségéből adódó erőtlenségének, ürességének érzete)

  - J = visszafojt, visszatart, elfed, eltakar, letakar
    (ejtés elfojtott, visszatartott érzete)

  - K = akadályoztatottság, nehézkesség
    (köhögés hangutánzata, kehességre, betegségre utalás)

  - L = ficánkoló, kipattanó életerő, önálló, (lendületes) haladás, (öntevékeny) életerő, céltudatos tevékenység, szép, rendezett haladás
    (kipattanó nyelv érzete)

  - Ly = középen ketté, két egyenlő részre elválaszt, és széttol, széttart egymástól
    (képzés érzete: a nyelv középen elzár, a levegő két oldalt tud áramlani)

  - M = kidudorodás belső tartalommal, belső tartalom, értékes tömeg, hasznos tartalom
    (az egyetlen hangzónk, amit ejteni tudunk, ha tele van a szánk - innen a jelentése)

  - N = erős, kellemetlen, változtatásra indító nyomás, kényszer, teher
    (szájpadlást nyomó nyelvhegy érzete)

  - Ny = szétnyúlik, széthúz, szétterjedő tömeg
    (szájpadlást nagy (teljes) felületen nyomó nyelv érzete)

  - P = darabokra szétesik, szétdarabolódik, megszűnik, meghiúsul, (el)fogy, szétporul, lassan megszűnik
    (köpés hangutánzója)

  - R = visszafordíthatatlan változást hozó, romboló, pusztító, nagy erő, számottevő, nagy hatóerő, elmét elborítható, durva tettre késztető anyagi érték
    (megfelelő ejtéskor, pörgetéskor remeg az ember feje és látása)

  - S = körbevesz, közvetlen körülötte, körbeölel, hozzásimul, burok, megkerülhetetlen
    (körbesímító szél érzete, lágyabb szél hangutánzója)

  - Sz = áthatol, átér, elér, áthatolva elér, hatékony
    (sebes tárgy (pl.: nyíl, kard, bot) suhogásának, nagy erejű szélnek hangutánzója, ami áthatol mindenen, még a ruhába is bebúvik; ruhán átfújó szél érzete)

  - T = rögzít, leszögez, megköt, leszúr, elmozdíthatatlanul helyhezköt egy ponton
    (becsapódó tárgy koppanásának, nyíl, kő, kalapács ütésének hangutánzója)

  - Ty = keretet ad, korlátok közt tart
    (folyadék edényben való lötyögésének hangutánzója)

  - V = egy dolog körül bolygás, összetart, összefog, közösség
    (a kaptár körül dongó méhek hangutánzója)

  - Z = sokféleség, sokminden, összevisszaság, sokaság
    (pezsgés, zajlás hangutánzója)

  - Zs = őrölés, munka gyümölcse
    (belső zajlás hangutánzója)

  - Elnyújtás = a képhangzók időbeni kiterjesztése, elhangzási késleltetéssel folyamattá tevése. Haszna: jelzi, hogy az adott képhangzó jelentése által leírt állapot még nem állt be, csak éppen bekövetkezőben van - azt bizonytalanná teszi. Írásban ezt a képhangzó kettőzésével jelöljük. Lásd pl.: "ál-áll", "vál-váll", "függ".

Egyéb szóalkotó kellékek:

  - Tárgyképzet = nem-hangzó, de azok jelentését hordozó, elvont kellék.
    A szó hangzóértelmes szerkezetén való végighaladásunk során ez veszi fel a képhangzók által hordozott tulajdonságokat, és mozog, átalakul, szerkezetileg alakul a térhangzók viszonyítása szerint.

  - Befogadóképzet = a nyíltgyökök nyílt végein lévő képzet; elvont kellék.
    Kifejtve: A teljes gyök alakja: [képhangzó, térhangzó, képhangzó] - ha valamely végről hiányzik a képhangzó, helyén a befogadóképzet jelenik meg, mely bármi kép befogadására alkalmas, vagy épp a szókörnyezet, szövegkörnyezet, illetve a külső környezet befogadására, behelyettesítésére. Nevezhetnénk "egyetemesképzetnek", "behelyettesítendő-", vagy "helytartóképzetnek" is.
    Például a "ha" szó értelmezése így néz ki:
[H] = "alig valami", [A] "-től független", [-] = "az, amiről épp szó lesz, ami most következik" = <állítás>. Értelmezése: a "ha" szó után következő <állítás> a "[H] alig valami" képpel került "[A] -től független" viszonyba, tehát itt gyakorlatilag egy [HA<állítás>] alakú gyök keletkezett, mely azt lejenti, hogy az <állítás> akkor igaz, ha az "alig valami", tehát a "kevés", az "elégtelen" hamis. Azaz az <állítás> a nem-"elégtelenség", tehát az "elégségesség" esetén valósul meg. Segítségnek lásd: "hal". A [HA<állítás>] alakú gyök képződését elősegíti egy különleges hangsúlyfajta, a késleltetés, mely tulajdonképpen kivárásos figyelemfelkeltés. Ha azt mondom: "Elmegyek a boltba, HA [szünet] megmondod, mit vegyek.", ezzel kiemeltem a keletkeztetett [HA<"megmondod"'>] különleges szerkezetű (tulajdonképpen) gyököt.
    Ez így elég meredek. Igyekszem később jobban tisztázni ezt. Is.

- Helységnévtár -

- "Teljesgyök" gyűjtemény -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból

- Teljesgyök gyűjtemény címkézve -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból

- Önálló teljesgyökök -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból

- Önálló teljesgyökök jelentésekkel -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból

- Valós teljesgyökök rendezve -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból,
a szótár szerinti ábécé rendben,
az Arcanum adatbázisa beli szócikkekre mutató hivatkozásokkal

- Valós teljesgyökök rendezve -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból,
a szótár szerinti ábécé rendben,
a saját jelentéskivonat-gyűjteményemre mutató hivatkozásokkal

- Valós teljesgyökök rendezve -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból,
énszerintem való ábécé rendben,
a saját jelentéskivonat-gyűjteményemre mutató hivatkozásokkal

- Valós teljesgyökök rendezve -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból,
utolsó, első, majd középső hangzó szerinti ábécé rendben,
a saját jelentéskivonat-gyűjteményemre mutató hivatkozásokkal

- Valós teljesgyökök rendezve -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból,
középső, első, majd utolsó hangzó szerinti ábécé rendben,
a saját jelentéskivonat-gyűjteményemre mutató hivatkozásokkal

- Valós teljesgyökök táblázatban -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból,
kezdőhangzók szerint,
a saját jelentéskivonat-gyűjteményemre mutató hivatkozásokkal

- Régvolt valós teljesgyökök -
a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárból

- Magyar szótár -

A - Á - B - C - Cs - D - E - É - F - G - Gy - H - I - Í - J - K - L - Ly - M

N - Ny - O - Ó - Ö - Ő - P - R - S - Sz - T - Ty - U - Ú - Ü - Ű - V - Z - Zs

- Angol szótár -

A - B - C - D - E - F - G - H - I - J - K - L - M

N - O - P - Q - R - S - T - U - V - W - X - Y - Z

- Gyökszótár jegyzet -

A - Á - B - C - Cs - D - E - É - F - G - Gy - H - I - Í - J - K - L - Ly - M

N - Ny - O - Ó - Ö - Ő - P - R - S - Sz - T - Ty - U - Ú - Ü - Ű - V - Z - Zs

- Figyelembe ajánlom -

Néznivalók
Olvasnivalók

- Vegyes gondolatok -

- Nyelvi modellemről -

  Egy olyan nyelvet álmodok, melyről sokan mások is álmodnak, akik édes magyar anyanyelvünk szerelmesei. Amelynek értjük a szavait, és azt is értjük, hogy miért értjük. S amelyet beszélve nem szorulunk más nyelvekből való szavak, kifejezések kölcsönzésére, átvételére, még a legviharosabb gyorsasággal változó időkben sem. Nem kell felzárkóznunk senkihez. Mi sem akarjuk, hogy hozzánk felzárkózzanak. Nem kell egymásra hasonlítsunk. Azért vagyunk többen, hogy többfélék legyünk. Azonban érdemes megtalálni egymás között a kapcsolódási pontokat is, mert bizonyos dolgokra csak úgy vagyunk képesek, és bizonyos dolgokat csak így tudunk rendezni. Az álmaimban élő magyar nyelv eszményi azért is, mert egy olyan eszköz, ajándék, szellemi találmány, melyen az ember képes egyfelől a kapcsolatteremtésre, másfelől az egyének önmaguk egyedi kifejezésére is.
  Kutatásaimat a ma elterjedt irodalmi nyelvjárás alapján kezdtem el, és jelenleg is aszerint folytatom. Tizennégy magánhangzót és huszonnégy mássalhangzót ismerek. Pontosan ezeket: "a, á, e, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű", "b, c, cs, d, f, g, gy, h, j, k, l, ly, m, n, ny, p, r, s, sz, t, ty, v, z, zs". Nem ismerem a különféle, nyelvjárásainkban egyre halványabban jelen levő nyílt, zárt "a", "e", "i" és egyéb magánhangzókat. Nem ismerek a rovásírásban felfedezni vélt "köz-k"-t és "vég-k"-t - egyetlen féle "k" hangzót ismerek. Azonban nem ismerem a "dz" és "dzs" hangzókat, mert sem az eredeti rovásírásunkban, sem gyökeinkben nem lelhetőek fel. Továbbá visszavezettem, és saját beszédemben igyekszem is használni az úgynevezett "ell-ipszilonos jé"-t.
  Tétel nálam, hogy ha egy szóban más hangzó van, akkor a szónak alapvetően más a képi jelentése. A hangzók nem cserélhetők fel tetszés szerint a jelentés módosulása nélkül. Nem ismerek hangzókategóriákat a mássalhangzókon belül. A mássalhangzók az esetlegesen megállapított kategóriákon belül sem csereszavatosak egymással. Az egymáshoz hasonló kiejtésű hangzók sem csereszavatosak. Épp az adja létjogosultságukat, kialakulásuk okát, és óvta meg őket az egybeolvadástól az idők folyamán, mert más jelentéssel bírtak, bírnak.
  Nyelvi modellemhez új fogalmakat kellett alkotnom, és meglévőket újrafogalmaznom és átneveznem. Ilyen például a "hang", "magánhangzó", "mássalhangzó" nyelvészeti alapfogalom is. Fogalmaim nem teljesek, mint ahogy nyelvi modellem sem. Sem az elnevezések, sem a megfogalmazások nem pontosak. Minden változhat. De ésszerűen. Várom, hogy segítségem legyen nyelvi kutatásaimban. Én egyedül valószínűleg nem fogom tudni tökélyre vinni ezt a rendszert - annál is inkább, mivel a nyelv egynél több létező közötti közölködési szabályrendszer.
  Meggyőződésem, hogy modellem elég jó közelítéssel leképezi a magyar nyelv eredeti gondolatvilágát - ezért is tartom azt, hogy én a magyar nyelvről beszélek, és nem az én kitalációmról. Ami ettől eltér, az rárakódás, módosulás, torzulás, terjengés. Ha ez nagyképűségnek hangzik, akkor vehetjük úgy, hogy az általam ismert magyar nyelvjárásról beszélek. Ha ez is sok, akkor mondhatjuk azt, hogy egy új magyar nyelvjárást találtam ki, mely úgy működik, ahogy én leírom. Azt viszont visszautasítom, hogy új nyelvet találtam volna ki, mivel az én szavaim és beszédem (ma még) érthetőek a magyar nyelvű területeken.
  Célom, hogy hitem szerint egykor működő nyelvünket újraélesszem - kevésbé erősen fogalmazva: alvó teremtő nyelvünket felébresszem. Ezzel nem csak szellemi gyönyörökben, egymásratalálásban lesz részünk, de jobban helyt tudunk állni a világ eszetlen rohanásában, az idők vad viharaiban, megőrizvén legalább azt a magot, mely magyarnak tesz bennünket, s amely mag mindmáig folyamatosan ontja javait, ajándékait a világ, azon belül is Európa számára, még ha azt el nem is ismerik, sőt sokan személyes támadásnak veszik.
  Bár a tiszta magyar nyelvről beszélek, írásaimban idegen szavakat is használok. Nem törekszem azokat erőltetett módon és mindenáron lecserélni. A mai magyar nyelv állapotát, bár egy viszonylag jó állapotát igyekszem visszaadni szövegeimben, hogy a ma élő magyar ember számára közérthető maradjak. Épp ezért is visszautasítom az ezirányú jelzéseket. Nem aggódom a néha elő-előforduló idegen szavakért és esetleges magyartalan megfogalmazásokért. A Mag nyelvében az úgy is letisztul, ha nyelvünk felébred.

- Hang, magánhangzó, mássalhangzó -

  Az itt következő gondolatokat érdemes hangzóejtési kísérletezéssel olvasni, és azokról meggyőződni.

  A nyelvészet a "hang"-ot, mint beszédhangot érti. Néha meg nem. Hang az is, ha pohárral koccintok. A számmal szellenteni is tudok, vagy különféle ütőshangszerek hangját utánozni (vannak, akik ezt mesteri szinten űzik). Ezek is hangok, sőt beszédszervekkel keltett hangok, mégsem használom őket a beszédemben. A magyar nyelv legalábbis nem használja, de a legtöbb ismert európai beszélt nyelv sem. Bár például vannak füttynyelvek, de azok nem beszéltek. Lehet vitatkozni a "-zó" képző ilyentén használata helyességén, azonban én a "beszédhang"-ot (rövidebben, de megtévesztően szegényesebben "hang"-ot) jobbnak látom "hangzó"-nak nevezni.

  Úgy tudom, német mintára került elnevezésre a magán- és mássalhangzó kategória. Kétségkívül létezik kétfajta beszédhang, melyek viszonylag jól elkülönülnek egymástól. Lehetnek a világ beszélt nyelveiben olyan hangzók is, melyek ilyen besorolása bizonytalan, illetve megengedhető olyan beszélt nyelv feltételezése is, ahol ez a két csoport nem különíthető el egyértelműen. Azonban a mai európai nyelvekben kétségkívül létezik ez a két hangzócsoport.
  Nézzük először a "mássalhangzó"-ságot! Az elnevezés akkor áll meg matematikai pontossággal, ha minden mássalhangzóra igaz, hogy önmagában nem, csak legalább egy leheletnyi magánhangzóval lehetséges kiejteni. Vegyük sorra a magyar mássalhangzókat! Pontosan ezeket: "b, c, cs, d, f, g, gy, h, j, k, l, ly, m, n, ny, p, r, s, sz, t, ty, v, z, zs". Előrebocsájtom, hogy mássalhangzóinkat nem a ma tanított módon ejtem, azaz "bé, cé, csé dé, eff, gé, gyé, há, jé, ká, ell, ejj, emm, enn, enny, pé, err, ess, essz, té, tyé, vé, zé, zsé" (én legalábbis így tanultam), hanem előbb magát a mássalhangzót, s azt követően egy zárt "e", nyílt "ö" közötti hangot, ami könnyedén, kellemesen képezve kijön, így: "bë, cë, csë, dë, fë, gë, gyë, hë, jë, kë, lë, lyë, më, në, nyë, pë, rë, së, szë, të, tyë, vë, zë, zsë". Érzésem szerint eredetileg a "mássalhangzó" olyan hangzó, mely ejtése kellemesebb egy magánhangzóval együtt ejtve, és így az adott hangzó jobban is érthető. Azonban úgy vélem, ez átcsapott egy olyan fogalomképzetbe, mely szerint egy mássalhangzót képtelenség csak önmagában ejteni. A mai magyar nyelvészet ezt tartja. Egyrészt ebbe a meghatározásba jelen cikkben hamarosan ecsetelt módon bele lehet kötni, másrészt eme két hangzócsoport olyan egyéb tulajdonságokat is hordoz, mely az ejtés kellemetességéről és értés könnyebbségéről való elnevezést messze elégtelenné teszi. S egyébként mely tulajdonságok a magyar nyelv felől közelítve nagyon szépen feltárhatók. No de lássuk:

  A mással-hangzásra vonatkozó fentébbi kitétel egyértelműen igaz ezekre: "b, d, g, gy, j, l, ly, n, ny, v" - ezek mindegyike zöngés. Én legalábbis egy halovány "ë" hangzót ejtek ki utánuk elkerülhetetlenül. A "c, cs, k, p, t, ty" hangzók után pedig egy "h" hangzót - ezek mindegyike zöngétlen. Bár a "h" nem a magánhangzók közé van sorolva (egyesek ezen is szeretnek vitázni, mivel nincsenek tisztában a "magánhangzó" fogalmával - erről később), de ez mindenképpen egy másik hangzó a hangoztatott mellé - így itt is áll a "mással-hangzás". Azonban ezek gégezárral ejtve nem kapnak elegendő lég-utánpótlást a tüdőből, és a "h" hangzása elmarad - ekkor már nem rendes mássalhangzók. Számomra viszont a "s, sz, z, zs" önmagában is gyönyörűen ejthető. A "f"-t egy "h"-ra nem hasonlító levegőkiáramlás kíséri, a "h"-t pedig nem kell kísérje semmi, hacsak nem önmaga. Az meg hülyeség. A "l"-ről megjegyzem, hogy jelentésfeltárásom szerint nála a nyelv kipattanása a lényeg, tehát nem lehet a végtelenségig tartani, hangoztatni. A "m"-nél pedig nem kell "elsütni" a hangzót, tehát nem kell kinyitnom a számat, mert anélkül is hozza a jelentését. Ha elsütöm, akkor a "b, d, g..." csoportba sorolódik. A "l"-höz hasonlóan a "r"-nél sem feltétel a zöngésítés, azonban ha zöngésítve ejtem, akkor sem találom, hogy ejtését "ë", vagy "h" követné. Esetleg mondhatom, hogy a pörgetés közben hallhatok valami "ë"-s, "h"-s hangzatot.
  Fentébbiek alapján kijelenthető, ha más nem, a "s, sz, z, zs" hangzók mindenképp cáfolják az önmagukban ejtés lehetetlenségének elképzelését. Az egyes hangzók jelentésének feltárása, s így a két hangzócsoport különbözőségének és működésének megállapítása előtt folytassuk elmélkedésünket a magánhangzókkal!

  A magánhangzók különlegesek, jellegükben, képzésükben nem hasonlítanak szinte egyik mássalhangzóra sem, egymásra viszont igen. Közös tulajdonságuk a zöngésség és a szabadon áramló levegő. A szabadon áramló levegő tölti meg rezgéssel a különféle alakúra formált szájüreget. A szájüreg alakja különbözteti meg az egyes magánhangzókat egymástól azzal, hogy az más-más felharmonikus-összhangzatot hoz létre, így az adott hangzónak más lesz a "színe", a hangszíne. A harmónia összetettségéből következik, hogy a legmélyebbtől a legmagasabb hangszínig több úton is eljuthatunk: "ú-ű-í", és "ú-ó-a-á-e-é-í". Ez a magánhangzók működő rendszerré való felosztásában nagyon fontos tényező.

  A képzési mód különleges, egyedi mivolta lehetővé teszi a magánhangzók éneklését, sőt az éneklés jelenségét vonzza magával a harmóniák miatt. Azt feltételezem, hogy a magánhangzók harmóniájának tanulmányozása, és egy abból kifejlődött ősi tudomány volt szükséges a magyar nyelv magánhangzó-rendszerének megalkotása, rögzítése előtt. Eme tudomány művészi továbbélésének tartom a felhangéneklést, melyet Ázsia több kultúrájában is fellelhetünk. (A felhangéneklés nem összetévesztendő a torokénelkéssel. Ezt azért jegyzem meg, mert sok felhangénekléssel foglalkozó anyag a két kifejezést rokonértelműen használja. A torokéneklés a torok és a hangszálak különleges használatán alapszik, és igen mély és erős, átható hangokat eredményez. A felhangéneklés a fej üregeinek berezgetésére épül a száj- és garatüregnek az állkapocs és nyelv segítségével való finom alakítása által erősítve fel bizonyos felhangokat a többi rovására. A kétféle éneklési módszert sokan azért keverik, mert a kettő nem zárja ki egymást: a torokéneklés (mely a mélyben történik) párosulhat felhangénekléssel (mely pedig fentébb jön létre).)

  Fentébbiek alapján alap szinten a magánhangzókat jobbnak látom "énekhangzóknak", a mássalhangzókat pedig "zajhangzóknak" nevezni. Ez még nem a jelentésműködésükből fakadó elnevezés. Azonban így is megállapítható, hogy a magán-, azaz énekhangzók ölelik körbe, teszik könnyen ejthetővé a mással-, azaz zajhangzókat. A magyar beszédben az énekhangzók a beszéddel előadott történetnek az érzelmi, emberi oldala, a zajhangzók pedig a külső történéseknek, a világ eseményeinek leképezése. Így a beszélő a másik embert folyamatosan tájékoztatja a tényszerű eseményekről, és azoknak önmaga által való megéléséről is.

  Ide szúrom be azon nézet számára, mely a "h" hangzót a magánhangzók közé akarja keverni, vagy akár csak közelíteni: egyrészt mindegyik magánhangzó zöngés, a "h" pedig nem az. Másrészt ha a "h" esetén a levegő akadálytalanul áramlana, semmi hangja nem lenne, ellenben igen hamar kiszaladna minden levegő a tüdőnkből. A "h" képzésénél a nyelv ráközelít az elülső szájpad hátuljára, tehát akadályozza a levegő áramlását, azaz akadályt képez. Ezek alapján állítom, hogy a "h"-nek semmi köze nincs a magánhangzók csoportjához.
  Hasonló a helyzet a "j" esetében, néha ezt is szeretik fél-magánhangzónak tekinteni, esetleg a "j"-t az "i"-ből, vagy fordítva eredeztetni. Azonban alapvető különbség van a két hangzó között, mely szépen előjön, ha megkíséreljük kiejteni az "iji" szót. A "j"-nél a nyelv a teljes elülső szájpadot megközelíti, majd lökés-szerűen elhagyja, kihasználva a tüdőből áramló levegő feltorlódását - nyomatékos ejtéshez a rekeszizom a "j"-höz érve még rá is segít ezen torlódásból eredő nyomásra. A "j" esetén nem jellemző a két szájszél széthúzódása, míg az "í"-nél igen. Ezen működés okát az "Ell-ipszilonos jé"-nél magyarázom. Szokták azt is hozni a hasonlóságra, hogy a "j"-t is akármeddig hangoztathatom. Ez igaz is lehet, azonban különbség, hogy a "j"-nél van "elsütés" (a nyelv szájpadlástól való ellökődésében, mely eme hangzónak kiejtése végén mindenképp tartozéka), az "í"-nél pedig nincs.
  Egyébként a "j"-nek eme utóbbi tulajdonsága egyezik a "l"-ével, és ugyanúgy szeretnek róla megfeledkezni: a "l"-t is akármeddig hangoztathatom, azonban helyesen ennek ejtése is elsütéssel zárul, amint a nyelv az elülső szájpad és fogíny határán kipattan, és kis mértékű hátrahúzódás után lecsapódik az alsó fogsorra és fogínyre. Hogy a "j"-t és "l"-t akármeddig hangoztathatom, az sem feltétlen igaz, ha a hangoztatás része az elsütés is - mivel az egyszeri alkalom. A bármeddig hangoztatható mássalhangzók az én olvasatomban inkább a "f, h, ly, m, r, s, sz, v, z, zs". A "ly" azért, mert annak az a "feladata", hogy a levegő útját a nyelvvel a szájüreg közepén elzárja. A "m" azért, mert jelentése szerint nem szükséges, sőt nem tanácsos az elsütése (mivel ez a teli száj hangzója). A "n, ny" pedig azért nem, mert elsütés nélkül nem lehetne őket sem egymástól, sem a "m"-től megkülönböztetni.

- "Ell-ipszilonos jé" -

  Eme hangzónk létéről több dolog is árulkodik. A mai átlag magyar számára az írásból derül ki léte. A néprajzosok és nyelvészek tudnak róla, ha nem saját kutatásaikból, de tanulmányaikból, hogy a palóc nyelvjárásban jelen van eme hangzó még ma is. A harmadik nyom kevésbé nyilvántartott: azon szavaink, melyek egyik nyelvjárásban "j"-vel, másikban "l"-vel vannak ejtve, szintén az egykori "ly"-ről tanúskodnak. Ilyen például: lyuk (luk), lány (jány), ilyen (ilen/illen), jászol (jászoj), zsemle (zsemje), fél (féj - a vőfély szavunk alapján). Ahol egyik helyen "j", másikon "l" van ugyanazon szóban, ott erős lehet a sejtésünk, hogy félúton van az igazság, a "ly"-ben. Egyébként a "ly" jelentésének megfejtéséhez a segítséget az általam ismert, átlóban áthúzott szilvamag formájú rovásjele adta, s eme jelentését visszaigazolták az ezen feltételezést követő szófejtési kísérleteim is. A "dél" szavunk megfejtését pedig az angol "day" szó tette lehetővé, mely rávilágított számomra, hogy itt is a fentébbi "l-ly-j" csúszásról van szó, mivel a "dél" szavunk hangzóértelmes megfejtése nem adott meggyőző találatot, azonban az angol "day" szó "déj"-hez hasonló kiejtése alapján "dély"-ként fejtve sokkal meggyőzőbb eredményre jutottam. Ez alapján láthattam meg a latin Y betű formájának okát, ugyanis ez az "egy út kettéágazása", azaz két felé oszlása, melyből következik, hogy eme írásjel megalkotásának helyén és idején még ejtették azt a hangzót, melynek értelmi és képzési megfelelője a magyar "ly", és amely (többek között) az angol "day" szó latin betűs írásában is rögzült. Ebből viszont az is következik, hogy a "ly"-t a brit szigeteken a latin betűs írás elterjedése, és az akkori és ottani nyelv írásmódjának kiforrása idején is ejthették még.
  Miért tűnt el a "ly"? A magyar hangzók kiejtésének satnyulásával, aminek pedig több oka van. Úgy vélem, legfőképpen a nép folyamatos háborús és felsőbb, gyakran idegen hatalmak által való zaklatása, irtása, és az ezek következtében elnéptelenedett területek idegenekkel való betelepítése miatt. (Bár mind a magyar nyelv és kultúra, mind a betelepítettek dicsőségére legyen mondva, hogy a magyar részt is elég szépen magukra szedték, s továbbvitték.) Így történhetett, hogy mondavilágunk, szellemi hagyatékunk, és ennek részeként hangzóink jelentése is halványulni kezdett. Márpedig hangzóink jelentéséből következik ejtésük helyes módja. Aki ismeri a jelentést, annak nem satnyulnak el beszédhangjai, nem vált hangzókat, nem felejti el a régit, és nem tanul újat, nem is kölcsönöz - mint ahogy mai nyelvészeink nagyon komolyan előadják. Ha egy ilyen nyelvet használó nép tízezer évig megtartja eszében hangzókészlete jelentéseit, akkor tízezer évig nem fog változni a kiejtése.
  Mi is a három ide tartozó hangzó alapjelentése? Vegyük sorra!

[L] - kipattanó, önálló életerő, tudatos, lendületes élettevékenység
  Ejtésének jellemzője: a nyelv kipattan és lecsapódik.
[Ly] - kettéválaszt, két egyenlő részre szed, elválaszt
  Ejtésének jellemzője: a nyelv középen elzárja a levegő útját.
[J] - visszafog, elfojt
  Ejtésének jellemzője: a nyelv majdnem teljesen elzárja a levegő útját, majd a szájpadlás irányából ellökődve kienged.

  Ha vissza akarjuk adni zajhangzóink jelentését, azokat érzékletesen ejtve, tevékeny beszédszerveink nagy munkát végeznek. Ha ezen akarat kivész, mert már nem táplálja meggyőződés és az amögött álló tudás, nyelvünk sem akar annyit dolgozni, igyekszik "levágni az immár feleslegesnek vélt kanyarokat". Idővel a "l" már nem volt olyan életerős, pattanó. Ellágyult, így "rácsúszott" a "ly"-re. Így a "ly" részben (bizonyos szavakban és bizonyos tájegységeken) elkeveredett a "l"-vel, részben pedig tovább csúszott a "j" felé, a rácsúszó "l" elől "menekülve". A "folyó" szavunk "foló"-nak való ejtése az első, "fojó"-nak való ejtése a második esetről tanúskodik. Azon a területen, ahol "foló"-nak ejtik, de a "l" nem pattan ki és csapódik le, azaz ellágyult, tulajdonképp nem is a "ly", hanem a "l" kiveszéséről beszélhetünk a kiejtés tanúsága szerint, azaz így inkább a "l"-s szavak váltak "ly"-ssá. Erről az dönt, hogy a "l" mennyire lágy az ottani szavakban általában, és mennyire áll közel a palóc nyelvjárásban ejtett, és a jelentéséből értelmesen visszakövetkeztethető "ly"-höz.
  Úgy vélem, ez időben nyelvünkben már új fogalmakra nem képződtek új gyökök. Képzettársítás alapján meglévő nyelvi eszközökből - alapszavakból és képzőkből - építkeztünk, vagy legfeljebb elvontunk gyököket már képzett, régebbi szavainkból. A "ly" adott területről való kiveszése számomra egyértelmű jele annak, hogy ott hangzóink jelentésének már egy ideje nem voltak tudatában. A szókincsből tudat alatt feltáruló jelentés-mintázat felszínre bugyogása még ma is megfigyelhető a nyelv iránt érzékeny magyar elmélkedők körében, de ez a nyelv igazi működéséhez, csodás lehetőségeinek és erejének kihasználásához már kevés.

- Magyar nyelv és matematika -

  Nem véletlen ez a párhuzam. Úgy találom, kutatásaimban azért is tudtam előrehaladni, és eredményeket elérni, mert vezérelveim közé tartozik az ésszerűség és az általánosítás minél nagyobb mértékre csiszolása a rendszer összefüggéseiben, és azok építése (feltárása) folyamán. Az alapján, hogy ez az engedményt nem ismerő, időtlenségben dolgozó, az ésszerűség kedvéérti szigor eredményre vezetett, azt kell feltételezzem, hogy a magyar nyelv ilyen szellemben lett felépítve. Ez, úgy érzem ellene megy a mai nyelvtudomány nyelvek "fejlődéséről" (vagy inkább elzagyvulásáról), neadj'Isten nyelvek építéséről tartott elképzeléseinek.
  Akadnak matematikusok is, kiknek nyelvi kutakodásaik során matematikai jellegű felfedezései is támadtak, támadnak. Ilyen volt Bolyai János, s időben közelebb Varga Csaba, de Kiss Dénes, mint költő is eltalált a matematikáig.
  Matematikai jellegű, szigorúan következetesen működő hangzóképleteket találhatunk szavaink mögött. Ilyen továbbá viszonyhangzóink (a magánhangzók) működése is. Például az [A] hasonló a logikai tagadáshoz, az [E] pedig egyfajta (bár ok-okozatilag alárendelő, tehát nem teljesen szimmetrikus) logikai "és" művelet. Nyílt gyökeinkben is ugyanezen szellemben kell gondolkodnunk a "befogadóképzettel" kapcsolatban.

- A "hivatalos" fogalma -

  N

+ Hangzójellem mozgás szükségessége az egy-értelműséghez.
+ "nyelvromlás"

- Bábel tornya -

  Mózes I. könyve, 11. rész
1. Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.
2. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének.
3. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.
4. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.
5. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai.
6. És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.
7. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.
8. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost.
9. Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére.

  Ha jó keresztényként gondolkodunk, ahogy az a mai európai nyelvtudományból is kisejlik, akkor a nyelvek darabolódásának, széledésének és összezagyválódásának folyamata az Úr akarata, és ez ellen menni, akár "gondolattal, szóval, vagy cselekedettel" az Úr Isten ellen való lázadás. A magyar nyelv tárgykörében nem akarok bibliai fejtegetésekbe belemélyülni, de az is megér egy-két tanulmányt. De azt azért fel kívánom vázolni, hogy legalább kétféle hozzáállás létezik: egy összetartó, lét-akaratú, tudatos, szerető, biztonságra törekvő, és egy széttartást eredményező, önállóskodó, önmegvalósító, vagy épp renyhe. Mindkettő létezni fog, mint ahogy mindigis létezett. Ezek egyensúlyának játéka teszi változatossá a világot. Nyelvi munkálkodásomat én az első csoportba sorolom, építő jellegűnek tartom - a maga hibáival, hiányosságaival, tökéletlenségével együtt.
  Fenti Biblia idézetből az építés szempontjából lényegesnek a 3. verset tartom, mely így szól: "És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt." Ha átvitt értelemben veszem ezen gondolatokat, és nem is akármerre, hanem az ezen bibliai részlet által is tekintett irányba viszem át, azt kapom, hogy:
- A "téglavetés" a nyelvhez használandó hangzók megállapítása.
- A "téglák jól kiégetése" a hangzók jelentéseinek pontos levezetése, jelentéskörük és használatuk behatárolása, a hangzójellemek kidolgozása.
- A "tégla kő gyanánt": a tégla immár jól kiégetetten kővé szilárdult.
- A "szurok pedig ragasztó gyanánt": a szurok az építőelemeket egymáshoz kötő nyelvtani szabályoknak felel meg. Azért nem mész, vagy agyag a kötőanyag hasonlata, mert:
  - egyrészt a szurok hevíthető, és a kötőelemek újrarendezhetőségét megengedi,
  - másrészt nem ad porladó, törő, merev kötést - ha már egyszer az építőelemek kő szilárdságúak,
  - harmadrészt fekete, mert a nyelvtani szabályok, a hangzókkal ellentétben nem nyilvánulnak meg közvetlenül, az egyszeri hallgató számára sötétségben maradnak.

  Egy ilyen építmény segítségével igen nagy szellemi magasságokba lehet jutni. Mintegy százötven évvel ezelőtt, a nyelvújítás divatja korában a magyar szellem ébredezvén, és a gazdaság erősödvén, egy kicsi-Aranykorban elhatároztuk, hogy "Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem", tehát építsünk Bábel tornyát. Ezt a mi Urunk a Habsburg uralkodóház, és a Birodalom által pénzelt Tudományos Akadémia képviseletében a finnugor elmélettel derékbatörette, s amennyire tudta, leromboltatta, illetve elvonta az erőforrásokat (uralván azokat is) az építési munkálatok folytatásáról, és az Úr a merőben új, légbőlkapott, mesterséges csinálmányú finnugor szellemülettel koptatja nyelvünkben gyökerező szellemi épületünket mind a mai napig. Mert habár az ilyen építmény az embernek (a magyar nyelv történetének esetében: a magyar embernek) szemmel láthatóan kedvez, önnön érdekében áll, s még kedvét is leli benne, az Úrnak mégsem jó, sőt kifejezetten ellenére van. (Bár nem ez a egyedüli ilyen eset.)
Lássuk, 5 év kutatás után mit mutat a magyar nyelv ezen építőkövekből:

   B - elszabadul
   C - eltér
   Cs - helyben jár
   D - hiány
   F - akarat
   G - megmarad
   Gy - bíztat
   H - semmiség
   J - visszatart
   K - nehézkes
   L - öntevékeny életerő
   Ly - kettéválaszt
   M - tartalmas
   N - kényszer
   Ny- kiterjedt
   P - szétdarabolódik
   R - nagy hatóerő
   S - körbeölel
   Sz - áthatol
   T - rögzít
   Ty - behatárol
   V - összetart
   Z - összevissza sokaság
   Zs - bővelkedés

   A - független
   Á - elszármazik
   E - függeléke
   É - csatlakozik
   I - kedve szerint
   Í - kedvéhez idomul
   O - teljes egészén
   Ó - egészére kiterjed
   Ö - kis részén
   Ő - kis részére gyűlik
   U - mélyben
   Ú - süllyed
   Ü - kilóg
   Ű - előbújik

   Ezen fogalmakat, és hozzájuk közelállókat használok szavaink megfejtéséhez. Ezen kulcsok időről időre árnyalatnyival módosulnak, de úgy érzem, egész jól beállt már a rendszer. Egyelőre nem tudok sokat mondani a nyelvjárásainkban még halványan fellelhető, néprajzi gyűjtésekben és régi irodalmakban található magánhangzókról, mint a zárt "i", nyílt "e", nyílt "a", és sorolhatnám. Lehet, hogy magánhangzóink árnyalása egy fentébbiekre ráépülő másodlagos rendszer. Rovás ábécénk - egyelőre úgy tűnik - nem mond róla semmit, mivel rováskutatóink nem társítottak külön jeleket ezen hangzóinkhoz. Ugyanakkor állítólag van "kezdő", és "vég" "k"-nk is, viszont ezt meg nem tudjuk, hogy ejthettük - ha csakugyan "k" egyáltalán. Szóval vannak itt még sötét foltok. Mindenesetre, ha találok, találunk bizonyosságot az itt nem sorolt magánhangzók hangzóértelmes hasznáról, és megtaláljuk jelentésüket, könnyen lehet, hogy a fent felsoroltak jelentése is megváltozik - mivel magánhangzóink, jobban mondva viszonyhangzóink a kiejthető lehetséges hangszíneket egész a "két széléig", a legvilágosabbtól a legsötétebbig, legmagasabbtól a legmélyebbig szétterülve fedik le. Nincs magasabb, mint az "í", és nincs mélyebb, mit az "ú", mert ezen hangzók éppen így lettek kitalálva. És ami tér köztük marad, az kerül felosztásra. (Nem pont "lineáris" módon, nem egy egyenes mentén, annál kicsit összetettebben, de ezt majd máshol részletezem.) Ha ezen rendszert megtoldjuk akár egyetlen új magánhangzóval, akkor legalább arra a szálra felfűzött, de lehet, hogy az összes magánhangzó egymáshozti viszonya megváltozik, s így velük változik jelentésük is. És akkor az egész szótárat újra kell gondolni, és változik a benne írt szavak jelentése is. Ami nem baj, csak a kutatónak ezzel számolnia kell. De ha nem az időtlenségben tekintünk egy időtlenségben született nyelvet, azaz nem szánunk rá, ha szükséges, bármennyi időt a kicsiszolására, illetve ma az újra felfedezésére, nem juthatunk helyes eredményre.

- Helységneveink -

  Apc, Ózd, Érd, Zsana, Gárgyán, Tajó, Harkakötöny, Bodoglár, Kömpöc, Ruzsa, Szatymaz, Algyő, Tápé, Deszk, Szágy, Csebény, Baté, Mászlony, Nak, Várong, Szakcs, Gadács, Igal, Ráksi, Ecseny, Mernye, Bonnya, Büssü, Gölle, Juta, Pamuk, Buzsák, Hács, Nikla, Csömend, Vörs, Palin, Sormás, Rigyác, Gelse, Hahót, Pacsa, Gétye, Tilaj, Sénye, Bazsi

  Rapp, Perse, Ipolygalsa, Bozita, Béna, Sőreg, Ragyolc, Panyidaróc, Vilke, Litke, Gács, Pinc, Kálnó, Poltár

  Csapi

- Érdekes egyezések az angol szókinccsel -

http://bitmiller.hu/
http://bitmiller.atw.hu/
http://magyarszomuhely.hu/
https://www.facebook.com/groups/magyarszomuhely/

gp.bitmiller@gmail.com
magyarszomuhely@gmail.com
magyarszomuhely@groups.facebook.com